1 éves, 250 órás Hatha jóga jógaoktatóképzés az Útközben Jóga Óbuda jógastúdióban
„Az igazi jógaoktató nem vár arra, hogy kész legyen az oktatásra. Pontosan tudja, hogy a tanulási folyamatnak sosincs vége és bizonytalanságok mindig lesznek. Felismeri, hogy ezeken egyszerre és folyamatosan kell dolgoznia. Viszont van benne akarat és belevág akkor is, ha félelmei vannak. Te még mire vársz? Mindannyian csak azt lessük, hogy kiteljesedve átéld önnön nagyságodat!” Karen Fabian
YAI nemzetközi végzettség
MJSZ magyar végzettség
Következő tanfolyam indul: 2022. november 12.
Minden évben több jógaoktatóképzést is indítunk. Alap hatja jógaoktatóképzésünket 5. éve tartjuk, a képzés 1 éves, 250 órás. Minden tavasszal, márciusi kezdéssel 200 órás Vinyasa Flow alapképzést is tartunk.
Az Útközben Jóga Óbuda jógastúdióban jógaoktatókat képző iskolánknak külön neve van, a YogaIndra Jógaiskola nevet viseli.
A képzést Nagy József és Brávácz Alexandra mesteroktatók vezetik, immáron 6. éve együtt. NaJó az elsők között volt Magyarországon, aki oktatóképzést vezetett, ami még a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán indult.
A YogaIndra Jógaiskola egy ún. életpályamodellt kínál azoknak a gyakorlóknak, akik a jógaoktatói pályára lépnek.
Az alapképzést a Magyar Jógaoktatók Szövetsége és a Yoga Alliance International akkreditálta. A tanúsítványodon rajta lesz Yoga Alliance International logója, jelezve, hogy általuk minősített képzésen vizsgáztál. Továbbá lehetőséged nyílik ennél a nemzetközi szervezetnél, mint jógaoktató regisztrálni, a honlapjukon és egyéb csatornáikon keresztül megjelenni. A diploma önmagában érvényes, de a szervezet egy egyszeri 100 EUR-t kér a plusz regisztrációért. Aki külföldre menne oktatni számára ez egy jó lehetőség, hiszen a papírját világszerte elfogadják.
Felvételi beszélgetés és a tanfolyam helyszíne: Útközben Jóga Óbuda (III. ker. Kunigunda útja 18.)
Havi 1 hétvége, összesen 8 tanfolyami hétvége, + 3+2 nap téli tábor + 5 nap nyári tábor + vizsgahétvége
Időpontok:
2022/23
2022.
november 12-13.
december 10- 11.
2023.
január 7-8.
február 15 – 19.
március 18 – 19.
április 15 – 16.
május 13 – 14.
június 10 – 11.
július 13- 17.
vizsga szeptember 16 – 17. és 23 – 24
Időtartam: szombatok 8:00 – 17:00 vasárnapok 8:00 – 16:00
Mit adunk?
Oktatási hétvégéken gyakorlati és elméleti oktatás
Oktatás tanítása a nyári táborban
Felkészítés az oktatói pályára
Szilárd alapokat a saját gyakorláshoz
A sérülésmentes gyakorlás alapelveit
Alapos anatómiai ismereteket
Ászanák mellett tanítunk légzőgyakorlatokat, relaxációt, meditációs technikákat
A jóga filozófiai, történeti és elméleti hátterét
Mit várunk tőled?
Elkötelezettséget
Rendszeres gyakorlást
Dolgozatok, házi feladatok időben történő és tartalmilag megfelelő teljesítését
Hiányzás nélküli képzés látogatást (max. két nap hiányzás lehetséges, de azokat is pótló alkalmakkor külön teljesíteni kell)
15 jógaóra hospitálás a képzés egy éve alatt
Kinek ajánljuk a tanfolyamot?
A tanfolyam általános célja lehetőséget nyújtani olyan magas fizikai, szellemi, lelki és önismereti képességek elsajátításához, melyek segítségével a leendő jógaoktató képes a mindennapi életben, a gyakorlatban megvalósítani a belső szabadságot és megélni a jóga alapelveit.
Célunk, hogy a jógához valóban értő, elhivatott, karizmatikus és erős és alapos elméleti és gyakorlati tudással rendelkező jógik kerüljenek ki, akik alkalmasak és képesek másokat inspirálni, vezetni és tanítani. Mielőtt jógaoktatóvá válsz, jógivá kell válnod, ebben segítünk és támaogatunk téged.
Természetesen nem csak olyan gyakorlókat várunk, akik már most tudják, hogy oktatni fognak-e, várunk mindenki, akik szeretnék elmélyíteni a tudásukat, a rendszeres és intenzív gyakorlással pedig a jógát beépíteni a hétköznapjaikba.
A képzés gyakorlati és elméleti órákat is tartalmaz. Színvonala megfelel a nemzetközi standardoknak és a Magyar Jógaoktatók Szövetsége minőségi elvárásainak.
A jógaoktató-képzésre való jelentkezés feltétele rendszeres jógagyakorlás és a felvételi beszélgetésen való megfelelés.
Jelentkezés menete:
Egy rövid bemutatkozó szöveget küldj el az utkozbenjogastudio@gmail.com email címre az alábbi tematikával:
• mióta gyakorlod a jógát
• mit jelent neked a jóga
• és fejtsd ki, hogy miért jelentkezel a tanfolyamra
• miért szeretnél jógaoktató lenni
Töltsd ki a jelentkezési lapot, amelyet kitöltve, aláírva a felvételire kérjük, hozd majd magaddal. Felvételi beszélgetés időpontja: 2022. november 4. péntek 11-től 20 óráig, 15 perces beosztásban.
Tandíj befizetések, fizetési konstrukciók, jelentkezési határidők:
Jelentkezési határidő: 2022. november 12. ill. amíg van hely
Részvételi díj és fizetési konstrukciók:
A/ egy összegű befizetés esetén
330.000 Ft (felvételi után fizetendő)
B/ két részletben történő befizetés esetén
185.000 Ft (felvételi után fizetendő)
185.000 Ft (2023. februári alkalommal)
C/ négy részletben befizetés
95.000 Ft (felvételi után fizetendő)
95.000 Ft (2023. januári alkalommal)
95.000 Ft (2023. április )
95.000 Ft (2023. június )
D/ havi részletfizetős ár (8 részletben fizetendő)
55.000 Ft/hó (első: felvételi után) + havonta a tanfolyam hétvégéjének első napjáig
Amennyiben a részletfizetős árat választod és a tanfolyamot a vége előtt előbb megszakítod a teljes fennmaradó részt akkor is rendezni kell.
Az árak tartalmazzák a tanfolyami hétvégék díját, továbbá tartalmazzák a vizsgadíjat és az oktatást a táborokban is. A kötelező jegyzetek költsége: 5000 Ft.
A ár nem tartalmazza továbbá a két jógatábor szállás, ellátás és útiköltségét.
​Ti mondtátok rólunk:
“Azt gondolom ez a képzés azon kevesek közé tartozik, melyek valóban megadják a jóga gyakorlásához és annak továbbadásához szükséges alapokat. Hiteles tanároktól tanulhattunk nagyon jó közösségben, egy év alatt pedig bőven volt idő az átalakulásra, az új ismeretek elsajátítására.”
“Azt mondanám mindenkinek, akit úgy húz a szíve az oktatóképzés felé, mint a gravitáció, hogy hallgasson rá! Ahogyan azt is, hogy az sem volt véletlen, hogy én pont az Útközben Jóga és Yogendra képzésre jelentkeztem. Pont itt kellett lennem, itt volt dolgom és hálás vagyok minden tapasztalásért. “
“A képzés olyan stabil alapokat adott a jógagyakorlásomban, amikre új életet építhetek. Köszönöm”
“Szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretne mélyebben megismerkedni a jogával, nem csak gyakorlati, hanem elméleti szempontból is, és annak is, aki szeretné elsajátítani a helyes hatha jóga gyakorlás alapjait. Nagyon felkészültek és tapasztaltak az oktatók, színes a társág, a táborok hangulata pedig lenyűgöző. Mindemellett ez az egy év egy csodás belső utazást biztosít kellő nyitottság esetén!”
“Sokat adott számomra a képzés, a jóga lényegi tanításait illetően és önismereti szempontból egyaránt. Szívből ajánlom annak is, aki nem akar oktató lenni, mert az itt megszerzett tudással biztos alapokat kap a saját gyakorlásához, és tiszta forrásból táplálkozó ismeretekhez juthat a jóga teljes rendszerét illetően. ” Kriszti
” A képzés során rengeteg mindent megtudtam a jógáról és saját magamról is. Önismeret a javából ez a tanfolyam, bátornak, türelmesnek és elszántnak kell maradni, mert minden meg fog változni utána!” Ági
“A tanfolyam megadta sok kérdésemre a régóta és sokfelé kutatott válaszokat. Megerősödtem, stabilabbá váltam, sok tekintetben megváltoztatta az életemet, a gondolkodásomat. Eljutottam a zéróponthoz (startvonalhoz), ahonnan indulni érdemes és amelyre biztonságosan lehet építkezni.” Kriszta
“Rengeteget kaptam ettől a jógaoktatói tanfolyamtól. Többek között mélyült az önismeretem, sok pozitív emberrel ismerkedtem meg, s nagyon hasznos összefüggésekről tanultunk. Szandra és Najó tudása és személyisége is sokat tett ahhoz, hogy ez egy igazán minőségi tanfolyam legyen. Bíztatok mindenkit, aki szeretne elmélyedni az önismeretben, a jóga elméletében, gyakorlatában és tanításában, hogy jelentkezzen erre a tanfolyamra. ” Anita
“A celomat, hogy elmelyitsem a tudasomat es a sajat gyakorlasomnak melyseget adjak tokeletes mertekben elertem. Soha tobbet nem fogok tudni ugyanugy joga orara menni, mint korabban . ” Emőke
“Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem a kurzuson. Óriási önismereti folyamat ez az egész. Köszönöm! ” Rozália
“Én magam rengeteg változáson mentem keresztül ez alatt az 1 év alatt. Közelebb kerültem önmagam megismeréséhez, mint eddig bármikor. Ezen kívül csodálatos embereket ismertem meg, nagyon jó közösség alakult ki a többi hallgatóval. Örülök, hogy ennek a része lehettem/lehetek. Egy életre szóló élmény, egy életstílus és az út még csak most kezdődik. Hiányozni fog a tanfolyam. Talán ha egy mondatban akarnám elmondani, úgy tudnám legjobban megfogalmazni, hogy végre megtaláltam az utam.” Beatrix
“Holtversenyben van az, hogy még soha ennyit nem tanultam magamról, mint ezalatt az egy év alatt és az, hogy megismerhettem és együtt lehettem ebben ennyi CSODÁLATOS emberrel.”
“Évek óta jogázom és ennek ellenére rá kellett jönnöm, h most tanultam meg csak, h hogyan kell pontosan felvenni az ászanákat. Emellett az elméleti tudás, és információk rengeteg plussz jelentettek. Most tanultam meg, hogy mi is a jóga igazából! “
“A közösség. Az a rengeteg információ, amit kaptunk, melyek segítségével sok korábbi tudásom a helyére került és jócskán bővültek az ismereteim. Az ászanák pontos megtanulása. Ösztönzött az otthoni rendszeres gyakorlásra. Önismereti szempontból is hasznos volt, sokat tanultam magamról az egy év alatt. Nagyon sokat adott a hétköznapi életemhez azzal, hogy felnyitotta a szemem például az önzés, önrendelkezés, önérvényesítés téma tanulása során megvizsgáltam, hogy is van ez az én életemben. Fontos mondata Najónak, amit magammal hoztam (többek között) : “Aki tudja, csinálja. Aki nem csinálja, nem tudja.” Köszönöm”
“Tanulni magamról és megismerni a mélyebb összefüggéseket arról a dologról, ami igazán érdekel. Rengeteget tanultam.”
“Megkaptam sok-sok kérdésemre a válaszokat.”
“A társaság, az önismeret és a jógatábor. Sok pozitív emberrel ismerkedtem meg a tanfolyam alatt, s remélem, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot a tanfolyam után is. Sokat segített nekem ez a tanfolyam az önsimeretben is, s az év közben ért nehezebb időszakokon is segített átlendítenie. Ugyanakkor néha a tanfolyam adta elvárások okoztak nehézséget, de ez szintén csak segített abban, hogy változtassak a belső hozzáállásomon. “
“Az, hogy a gyakorlat mellett az elmelet is fontos szerepet kapott. Melyre mentunk, nem csak a felszint kapargattuk. Najo megfelelo szohasznalaton, kiejtesen valo lovagolasa nekem sokat adott, tudatossagot es odafigyelest a mindennapokban is. Anatomiat is nagyon szerettem. Nehez szavakba onteni, hogy mennyire sokat jelentett az elmult idoszakban: megtartott, segitett es elore vitt.”
“Nagyon sokat tanultam, mélyült a tudásom. A legjobb a jógatábor volt nekem. Nagyon intenzív, de valahogy utána sokminden világosabb lett. “
Pótdíjak:
A pótvizsga egy nap ára: 35.000 Ft
Ha hiányoztál egy napot, akkor a pótló óra ára: 12000 Ft/90 p
Tantárgyak
Ókori Ind filozófia, jógatörténet, jógairányzatok
Jóga filozófia
Jóga pszichológia
Ászanák
Előkészítő gyakorlatok, eszközök használata, órafelépítés
Koncentráció és meditációs gyakorlatok, jóganidra – relaxáció, pranayama
Anatómia – funkcionális anatómia, élettan
Életmód, étrend jógázóknak
Finom energetikai rendszerek – kundalini és csakrák
Kirtan, mantra és bhadzsan éneklés
Mudrák és bandhák
Satkarma – tisztítások
Felnőttoktatás, tanulásmódszertan és tanfolyamszervezés
Hang-műhely, előadóképzés
Szálláslehetőség vidékiek számára
A Jógaközpontunkban a szállás ingyenes, matracot tudunk biztosítani.
A kötelező és ajánlott irodalom listáját az első alkalommal megadjuk.
Étkezés
Ha ebédet kérsz a hétvégéken, közösen megrendeljük, költsége kb. napi 2500 Ft (vegetáriánus főétel + desszert vagy leves és főétel)
Hospitálás
Az oktatóképzésre járó hallgatók 10% kedvezménnyel látogathatják a saját Jógaközpontunk jógaóráit. A hospitálási ívet alá kell az oktatókkal írattatni.
A végzettség kiadásának feltételei
• A nyolc tanulási hétvégén való teljes-idős részvétel
• 2 nap hiányzás megengedett, viszont hiányzás esetén 1 nap= 1 pótló órán (90 perc gyakorlat, elmélet önállóan a felvétel alapján pótolandó) történő részvétel szükséges, a pótló óra díjra vonatkozó fizetési feltétellel
• Napló vezetés a gyakorlásról és havonta péntek estig elküldés a megadott e-mailre
• 15 foglalkozás hospitálás
• A táborokban való teljes-idős részvétel
• Az írásbeli és a szóbeli-gyakorlati vizsgán teljes idős és eredményes részvétel
Később hogyan tovább?
Továbbképzéseket, tanfolyamokat folyamatosan szervezünk jógaoktatóknak.
A helyed 30000 Ft előleggel tudod biztosítani. ami egyben egy regisztrációs díj. Lemondás esetén nem tudjuk visszafizetni, de ha egy évvel később kezded meg a képzést beszámítjuk. Ide tudod utalni:
Számlaszám:
Adform Bt. 11101909-21498662-35000008 CIB Bank
A tanfolyamra történő jelentkezést két héttel a tanfolyam megkezdését megelőzően lehet visszamondani, utána már megszakításnak számít és a megszakításra vonatkozó szabályok lépnek életbe.
A felvételi beszélgetésre pedig kérjük, hozd el a tanfolyam díjának fennmaradó részét.
Az oktatóképzést vezetői:
Nagy József
​​​​42 éve jógázik, 40 éve jógaoktató, 25 éve képez jógaoktatókat. A jóga tanfolyamokan kívül tanított jógázni a Marczibányi téren mozgássérülteket, a Vakok Szövetségében vakokat és gyengén-látókat. Ezért különös érzékenységet alakított ki a módszertan, a jógaoktatás mikéntje felé. Országszerte több helyen oktatott kezdő és haladó csoportokat Szombathelytől Miskolcig, Tatától Szegedig. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán négy évig vezette a jóga szakirányt és képezte a diplomás jóga oktatókat.
Sokat dolgozott a Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület megalakulásán, melynek elnökhelyettese és elnöke is volt.
Folyamatosan fejleszti az életmód és az étrend kapcsán azokat az ismereteit, amelyekkel a mai ember számára megadható a lehetőség, hogy a jógagyakorlás eredményét mihamarabb megtapasztalhassa.
A jóga gyakorlását, filozófiáját, elméletét és életvezetési ajánlásait klasszikus jóga művek, mint pl: Patandzsali Jóga Szútrái, a Hatha Jóga Pradipiká a Bhagavad Gítá alapján, valamint B.K.S. Iyengar, Satyananda Swami Saraswati, Swami Vivékananda, Ekhart Tolle, és még több hiteles mester tanításai mentén gyakorolja. Mesteroktató.
Brávácz Alexandra
Hatha jóga és Vinyasa Flow oktató, Női jóga oktató, gyerekjóga oktató, gerincterápiás jógaoktató, Az Útközben jóga jógastúdió alapítója és vezetője, a közösség megteremtője, jógatáborok szervezője és tanítója. Mesteroktató.
Kérdésed van? Írj! utkozbenjogastudio@gmail.com
​Jelentkezési lap a honlaporól letölthető>
A képzés az Adform Szolgáltató Bt. (felnőttképzési szám: B/2020/000961) képzési tevékenysége keretében valósul meg.
X