Bemutatkozás

Bemutatkozás

Útközben Jóga Óbuda – jógastúdió, spirituális központ, közösségi tér.

 

A test a templom, az ászana az ima.
BKS Iyengar

A jóga végső célja a megszabadulás, a citta vrtti nirodha. A boldog, szabad, kiegyensúlyozott élet, más szóval, a megvilágosodás.

A jóga egy gyakorlati, önismereti eszköz, megmutatja a viszonyulásainkat, mintázatainkat. A viszonyulásom a testemhez, a szokásaimhoz, az életmódomhoz, a kapcsolataimhoz, a munkámhoz, a hivatásomhoz. Az ember képes a változásra, de ehhez erőfeszítést kell tennie, sokszor nem kevés erőfeszítést.

Mi a kezedbe adjuk az eszközöket. Missziónk, hogy legjobb tudásunk szerint megmutassuk és megtanítsuk, hogyan lehet boldogan, kiegyensúlyozottan élni.

Ha tudatosan figyelsz a környezetedre, akkor egyre többet tudsz meg magadról – és egyben a világról. Az ember egy, oszthatatlanul egy, de ezt csak akkor tudja megtapasztalni, ha képes megteremti a belső szabadságot.

Ebben segít egy biztonságos, megtartó közösség, egy városi elvonulóhely, egy ashram, ahova konkrét céllal, feladattal érkeznek az emberek és ahol menedékre lelnek.

Srama azt jelenti, elindulni a belső szabadság felé vezető úton.

Küldetésünk

Az Útközben Jóga Óbuda 7. éve működik Óbudán. Hangulatos három termében hétköznap és hétvégén is tartunk jógaórákat és egyéb programokat. A jógastúdió küldetése, hogy olyan programlehetőségeket nyújtson a jóga és az önismereti utak iránt érdeklődőknek, hogy megfelelő hatékonysággal, és bátran indulhassanak el a változás útján. A jóga sokkal több mint az ászana, ezért légző és meditációs gyakorlatok is helyet kapnak a stúdióban jógaműhelyek keretében. A stúdióban és online is tartunk jógafilozófiai, ajurvédikus, asztrológiai, pszichológiai, ismeretterjesztő előadásokat, beszélgetéseket, életmódprogramokat, pl. vegán főzőkurzust is.Mindezek mellett fontosnak gondoljuk, hogy a jógaoktatók újabb generációit is kineveljük, immáron 5. éve szervezünk 1 éves, 250 órás jógaoktató képzést és továbbképzéseket. Tavaly ösztöndíjprogramunk nagyon sikeres volt, idén újra tervezzük indítani ősszel.

    Az Útközben Jóga Óbuda, testi – lelki – szellemi táplálás.

     

    A hagyomány mélyebb megismertetése mellett  a fő célunk egy olyan közösség fenntartása, ahol otthonra talál minden változásban lévő ember. Ez egy izgalmas út, de van hogy egyre több kérdésünk lesz, vagy elbizonytalanadunk, jó úton járunk-e. Fontos hogy tudd, hogy mindez rendben van, és van egy olyan hely, egy olyan közösség, ahol olyan emberekkel találkozhatsz, akik hozzád hasonló (élet)helyzetben vannak. A kapcsolódási pont pedig nem más, mint a jógahagyomány és a buddhista tanok.

    Oktatók, tanítók

    Olyan állandó oktatói gárdával rendelkezünk, akik ezekkel az alapvetésekkel azonosulni tudnak. Mi igazi csapatként dolgozunk, havonta egyszer találkozunk, egymást tanítjuk, egymástól tanulunk. Az Útközben Jóga Óbuda oktatói rendkívül elhivatott tanítók és aktív gyakorlók. Brávácz Alexandra, a stúdió tulajdonosa és szellemi vezetője, az Útközben Jóga közösség megalapítója és vezetője.

    A jóga hagyománya

    A jóga lényege az öntudat és a világgal való kapcsolat megváltoztatása. A jóga teljes terápiás rendszer:

    a test, az érzelmek, az elme és ezáltal emberi kapcsolataink ellenőrzése, uralma, tudatosítása és összekapcsolása. Cél, hogy ne legyünk a test, az ösztönös érzelmeink és az automatikusan beinduló gondolatok rabjai, hanem távolságra tegyünk szert, hogy ráláthassunk ezek működésére, ami bizonyos szempontból tárgyilagosságot jelent. 

    A test helyzetéről, izmaink állapotáról a mentális, érzelmi, gondolati állapotra lehet következtetni.

    Krónikus testtartás=krónikus élet.

    A jógával ezért a testből indulunk ki, az uralmunk alá vonjuk (a szanszkrit ‘jóga’ szóban a ‘judzs’ gyök igát, összekötést jelent szó szerinti fordításban). A test egy ökológiai rendszer. Ha úgy tekintünk rá, mint amelyet kívülről támadnak meg különböző betegségek, azt gondolhatjuk, hogy valamilyen (gyógy)szert beszedve rendbe tehetjük magunkat. Pedig ekkor csak a durva, fizikai test tüneteit kezeljük. A hinduk szerint soha nem a külvilágban van az ok, az ok mindig bennünk van. 

    A test izmossá, erőssé, sőt akár formássá tétele a jóga úgynevezett járulékos hatása, soha nem lehet öncél, viszont rendszeres gyakorlással együtt jár a jógával.

    Ahogy formálódik és erősödik, rugalmassá válik a test,

    úgy formálódik, erősödik és válik rugalmassá az elme. 

    Mentális feszültségek, stressz hatására bizonyos izomcsoportok is befeszülnek. Később, amikor a stresszhelyzet már nem is áll fenn az izom gyakran még mindig ilyen állapotban van, ami viszont visszahat és újra megteremti a negatív érzelmeket és gondolatokat. A jóga szerint a testtartás, a fizikai test állapota tehát alapvető kapcsolatban van a személyiséggel. 

    Várunk szeretettel!

    III. Kunigunda útja 18.

    Belső szabadság
    Mentális fejlődés
    Kiegyensúlyozottság
    Tudatos életmód

    “A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

    Buddha

    X