Chakra Flow

Csakra Flow

A Chakra Flow egy vadonatúj mozgásforma, egy új stílus, melyet Brávácz Alexandra jógaoktató alkotott meg. “Fiatal lány korom óta rendszeresen sportoltam, versenyszerűen úsztam, tornáztam, futottam, modern táncokat próbáltam, a táncosabb aerobic órákat is kedveltem, majd jött a jóga és minden más háttérbe került az életemben, de megmaradt a dinamikusabb mozgás iránti vonzalmam. A jógaóráimon is hagyom magam a belső intuícióm által vezetni, de amikor mást gyakorlok is fontos számomra, hogy csak úgy engedjem mozdulni a testem, mozogni egy jó zenére, szabadon, de azért egy adott keretben. Ezért a Chakra Flow úgy született meg bennem, hogy otthon feltekertem a hangerőt és hol ritmikus, hol lassabb zene mellett ismételve egy adott kört mozogtam le. Többnyire jógatesthelyzeteken keresztül egyikből a másikba áramolva figyeltem a testem rezdüléseit, azt, hogy mit mesél aznap ez a test nekem, engedtem hogy arra menjen, amerre szeretne menni és azt vettem észre, hogy nem csak jógaászanákat használok, hanem eddigi életemben átélt minden más mozdulatot is előhúz a test magából.  Felszabadító volt. Engedtem neki úgy mozdulni, ami természetszerűleg jön belőle, és engedtem megélni közben az érzelmeim, legyen az öröm vagy fájdalom, amit éppen ki akar fejezni. Rájöttem, hogy ezt rendszerbe tudom foglalni és mostanra megérett bennem, hogy ezt másoknak is szeretném átadni, azt, hogy hogyan tudunk ösztönösebben a bennük lévő érzelmekkel dolgozni úgy, hogy közben a testünk edzetté, fitté és erőssé válik. Mindig gátlásokkal közelítettem, ha arról volt szó, hogy olyan foglalkozásra hívtak, ahol a szabad tánc kerül előtérbe, most már rájöttem, hogy azért, mert van ott dolgom, de teljesen más módszertannal és nem azzal a fajta szabadsággal, mert az nekem túl tág, így megalkottam a saját rendszerem. A Chakra Flow ugyan hasonlít a táncra vagy a tornára, az ismert mozgásformák elemeit használja, de a jógából vettem főleg a testhelyzeteket. Az ismétlés a lényege, ez a stílus  nem hagy magamra, mert van mindig egy könnyen megjegyezhető, ismételhető koreográfia. Az órán mindig egy másik energetikai központ a téma, egy csakra és ezzel mindig egy másik érzelem. Így járom körbe az energetikai rendszeremet, így tudom megmutatni azt, ami valóban bennem van. Hagyom megnyilvánulni. Számomra a Chakra Flow erősít, rugalmassá tesz, feltölt, inspirál, átalakít, lendületet ad és áramlásban tart.”

Mindent tárol a test, minden élmény, legyen az jó vagy rossz a testben, az izmokban, a csontokban, az ízületekben megreked és lenyomatot hagy. Lehet, hogy már rég elmúlt az a kellemetlen vagy akár traumatikus esemény, de a test mégis az érzelmeket tárolja, magába zárja és fogja. Mivel ezek a megrekedtségek gátolnak bennünket a hétköznapokban, különböző elakadásokat okozva. Elsősorban a testtel dolgozunk az órákon, de biztosan hat a lélekre és a szellemre is az gyakorlás.

A Chakra Flow nevében mutatja, hogy ugyan kapcsolódik a jóga hagyományához, egy olyan energetizáló mozgásforma, ami használja a jógában jól ismert ászanákat, de azokat ötvözi kreatívan és szabadon más gyakorlatokkal, amiket amúgy más mozgásformák használnak. A Chakra Flow nem jóga. Folyamatosan egyik testhelyzetből a másikba áramolva, egyik gyakorlatot a másikkal összekötve mindig egy új koreográfiát használunk, tehát nem szabad formában mozgunk, hanem egy adott sort gyakorolunk, minden órán újat.

“Nem lehet rosszul csinálni, a Chakra Flowban nem lehet elrontani semmit, mert minden jó, úgy, ahogy az van, mindennek van helye ebben a koreográfiában, ugyanúgy, mint az életedben. A Chakra Flow segít megérteni a dolgok helyét az életünkben és segít átrendezni a polcokat.” – magyarázza Alexandra.

Ebben a stílusban kulcsfontosságú a zene, vagyis a test és zene összekapcsolódása, mert a zene képes megtámogatni és előcsalogatni a bennünk megrekedt érzelmeket. A Chakra Flow rendkívül felszabadító. Ha hagyjuk szabadon áramlani az energiákat, akkor a mozgás visszatükrözi a legbensőbb, amúgy nem hozzáférhető valóságunkat. A zenéket az oktató mindig az adott óra témájához válogatja, a darabok között találkozhatunk népszerű, modern előadókkal vagy a jógában is használatos zenékkel, de kevésbé ismert számokkal, zenékkel is. 

Oktató: Brávácz Alexandra

A Chakra Flow neked való:

– ha szeretsz jógázni, sportolni, mozogni, táncolni, dinamikusabban áramoltatva az energiáidat

– ha szeretnél a megrekedt érzelmeiddel dolgozni

– ha szeretnéd a mozgás örömét és felszabadító erejét megtapasztalni

– ha érdekel az energetikai rendszered és szeretnéd az egyensúlytalanságokat megszüntetni

– ha szeretnél fitt lenni

– ha szeretnél izmosodni, szálkásítani

– ha szeretnéd erősíteni a tested

– ha szeretnéd az állóképességedet növelni

– ha szeretnél egészségesen és harmonikus testben élni

Az óra nőknek és férfiaknak egyaránt ajánlott, 75 perces,. Kényelmes ruhában mozgunk, mezítláb vagy zokniban. Az óra ráhangolódással, majd bemelegítéssel kezdődik, a matracon és néha az egész térben is mozgunk, a végén néhány erősító gyakorlatot is használunk, ami az adott területhez szükséges. Kb. 60-70 perc mozgás és kb. 10 perc relaxáció.

A Chakra Flow órák nem nehezebbek, mint egy klasszikus Flow típusú óra, kezdőket, haladókat egyaránt várunk, nincs semmilyen elvárás, kötöttség, előképzettség, tapasztalat sem szükséges.

X