1 dl Shanka Prakshalana krija
A jóga legkomolyabb tiszíttógyakorlatát reggel érdemes kezdeni, üres gyomorral, már előző napon 12 órától csak folyadékot fogyasszunk, és jógamesterek vezetésével, személyes jelenlétével.
Erőteljesen hat a testre és a tudatra is. Rendszeres gyakorlásával megőrizhető a fizikai mozgékonyság, az egészség, a szellemi frissesség, a fiatalos külső, megtisztul a test és a tudat. Minden méreganyag távozik. Sok betegségtől óv meg, az idegrendszerre is jó hatással van. Segíti az elengedést és a befogadást.
A gyakorlat menete:
– 5-7 liter tisztított vagy felforralt és visszahűtött kézmeleg (nem forró) vízhez adjunk literenként fél kávéskanál tengeri sót sót). A víz a gyakorlat alatt nem hűlhet ki.
– Egy nagy, három dl- fél literes pohárral igyunk meg egy huzatra a sós vízből, és minden pohár után megadott 5 nyújtó és csavarógyakorlatot végzünk.
- Kb. a 4-5. pohár után érezzük, hogy menünk kell a WC-re, ahol üritkezünk
- Addig ismételjük a gyakorlatot a fentiek szerint, amíg víztisztaságú lesz az, ami távozik, nem tartalmazhat egyáltalán szilárd részeket, lehet a színe kissé sárgás, de addig gyakorolhatjuk, amíg a színe is teljesen átlátszó nem lesz
- Ezután dhautival, hánytatással (a vízet só nélkül! kell meginni) tisztítsuk meg a gyomrunkat, a nyelőcsövünket és a hörgőinket, majd a fejfájást megelőzendő, végezzünk dzsala netit, orrmosást.
- A shanka prakshalana után tartsunk egy 1 órát (jól takarózzunk be), jóganidrát.
Figyelem! Nagyon fontos a gyakorlathoz kapcsolódó diéta: körülbelül egy órával a shanka prakshalana után együnk khicherit, amelyet még a nidra előtt kell elkészíteni.
A khicheri elkészítése:
Összetevők: 3dl basmati rizs, 1 dl hámozott mung dal (babfajta, felezett, Indiai boltban kapható a Wesselényi utcában), 1/4 teáskanál kurkuma, 1/2 teáskanál római kömény és csipetnyi só. Háromszoros mennyiségű vizet hozzáadva fedő alatt pároljuk. A főzési idő lejárta után kavarjunk bele tányéronként 1 evőkanál vajat vagy olvasztott vajat (ghí). Az étel védő filmréteget von az egész bélcsatornára, ezért lehetőleg minél többet együnk belőle. Utána 2 órán át ne igyunk semmit.
Shanka prakshalana utáni diéta:
- A következő hetekben csak nagyon könnyen emészthető ételeket fogyasszunk, mivel a bélrendszer e gyakorlat után érzékennyé válik és vissza kell épülni annak a flórának, ami segíti az emésztést. 10 napig kerüljük a tejet, a sajtot, a nyers gyümölcsöt és zöldséget, a fekete teát és kávét; 2 hétig a puffasztó ételeket, padlizsánt, hüvelyeseket, a babot, a lencsét, a karfiolt és a káposztát, továbbá a fokhagymát, a hagymát, a csípős, erős fűszereket és a szénsavas italokat.
- Legalább egy hónapig kerülendő a hús, a hal, a tojás és az alkohol, ezt érdemes utána is fenntartani, ha egészségesek akarunk maradni. Ne egyél csokoládét, mákot, szezámmagot, vagy olyan apró szemcsés ételt, ami letapadhat a bélfalra.
- Sokszor a shanka prakshalana után két-három napig nincs széklet és ez normális.
- A shanka prakshalanát évente 2-szer, tavaszi/őszi évszakváltások alkalmával ajánlott végrehajtani, mert ilyenkor változik leginkább az ember energetikája, miközben megyünk át nyárból télbe, illetve télből a nyárba. .
Jótékony hatásai:
Tisztítja a vért, méregteleníti a szervezetet, a bőrt, a beleket, segíti az emésztést. Hatékony ekcémára, allergiára (szénanátha) és bőrbetegségek (mint pattanás, neurodermitis vagy pikkelysömör, akné) ellen. Energetizál, javítja a hangulatot. Jó aranyérre, a máj megtisztítására. Rossz emésztést megszünteti, serkentőleg hat.
Figyelem! A shanka prakshalanát ne gyakoroljuk 18 éves kor alatt, menstruáció és terhesség idején, epe- vagy vesekő, vesegyengeség, elégtelenség, súlyos cukorbaj, kezeletlen alacsony vagy magasvérnyomás, sérv, vakbélbántalom, gyomorfekély, műtétek után három hónapig, heveny bél vagy gyomorhurut, valamint pszichés betegségek fennállása esetén sem.